„Az emberi rendszerekben elkerülhetetlenül újra felbukkan az, amit elfojtottak, mégpedig leginkább azoknál, akik legkevésbé tudnak ellene védekezni, mert leginkább szeretnek.”
A feltépett ajtó
Az alappanasz: A gyermekem egyáltalán nem agresszív, sosem tett még hasonlót, legutóbb mégis durván bántalmazta egy társát, mert rányitott a vécében, amikor még nem volt teljesen felöltözve.
A genogram elkészítése közben kiderült, hogy a háború idején egyedül maradt a dédnagymama egyetlen kicsi gyermekével. Katonákat szállásoltak el a házában. A katonák jelenlétét fenyegetőnek érezte. Egy nap az egyik katona, amikor szoptatta a gyermekét feltépte az ajtót, rátört és rángatni kezdte a ruhát róla. Sikerült elmenekülniük. Az úton talált rájuk az egyik rokona, aki magához vette mindkettőjüket.
Ez a kettős eltolódás.
Az első eltolódás egy másik alanyra történik, amikor is egy később született átveszi egy korábban született érzéseit. A dédnagymamát és gyermekét félemlítették meg és hozták a ruhátlansággal kiszolgáltatott és méltatlan helyzetbe. Ezeket az érzéseket a dédunoka vitte tovább, aki azután nem a bűnössel, a katonával szemben fejezi ki, hanem valaki mással, az iskolatársával szemben. Ezt nevezik tárgyi eltolódásnak.
A sorsmintázat felismerése már önmagában felszabadító. Az oldó mondatok ezt erősítik.
Ez tehát a kettős eltolódás dinamikája. Rendkívül sok olyan párkapcsolati probléma van, ahol szintén ez a mechanizmus működik.
