Mondhatnám, hogy az alma nem esik messze a fájától, de a helyzet az, hogy elég messze esett, csak végül visszagurult a fa alá.
Viccet félretéve, ugyanabban a témában dolgozunk, más megközelítéssel. Mindketten sorsmintázatokat írunk át, én a racionális-tudományos, édesanyám a spirituális-intuitív oldalról közelítve. Pont ez a két különböző perspektíva ugyanarról a témáról az, ami miatt jól ki tudjuk egészíteni egymást ebben a munkában. Több szem többet lát, főleg, ha másképp tekint ugyanarra a helyzetre.
Más a specialitásunk is. Én a gyermekekkel, kamaszokkal tudok legjobban dolgozni, édesanyám pedig a szülőkkel, felnőttekkel. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak gyermekeket fogadok, és ő sem csak felnőtteket. A komfortzónánk elvégre arra van, hogy néha elhagyjuk.

Miért épp Sorsklinika?

Legtöbbünk életében, legtöbbünk családjában léteznek generációról generációra öröklődő viselkedésmintázatok, hozzáállások, tabuk, amik akadályozzák az egyént abban, hogy a saját életét élje, abban kiteljesedjen. Mindannyian hozott anyagból dolgozunk.

Olyan „túlélési stratégiák” ezek, amik lehetővé tették szüleink, nagyszüleink, az ő szüleik számára, hogy létezni tudjanak a saját idejükben, saját élethelyzeteikben, de a abban a korban, élethelyzetben, ahol mi vagyunk, nem feltétlenül segítenek nekünk. Mégis, gyakran tudattalanul, követjük őseink példáját, akár működik, akár nem.
A mi tapasztalatunk az, hogy ha azonos időben, egyszerre több generáción keresztül hatunk ugyanarra a problémára (egyszerre foglalkozni például a nagyszülővel, szülővel és gyerekkel), azzal ezek a hozott terhek könnyebben, gyorsabban oldódhatnak.