Munkám során nagyon hamar rájöttem, hogy még mindig stigma kapcsolódik a lelki témában történő segítségkéréshez.
Miközben senki nem szégyell orvoshoz menni, ha beteg, bankba menni, ha pénzre van szüksége, fogorvoshoz, ha a foga fáj, vagy edzőterembe, ha fogyni szeretne, lelki problémával segítséget kérni valamiért még mindig nehezünkre esik. Pedig mindenki dolga sokkal egyszerűbb lenne, ha még a korai jeleket észrevéve felkeresnénk egy szakembert, és nem várnánk addig, amíg a probléma olyan súlyos lesz, hogy ellehetetleníti az életünket.

A fenti okok miatt koncentrálok a prevencióra, azaz, időben azonosítani, és kezelni a bajt, mielőtt olyan szintre fajul, hogy pszichiáterre, akár gyógyszeres kezelésre legyen szükség. Az én feladatom azonosítani azokat a viselkedési és gondolkodásbeli mintákat, sémákat, melyeket gyakran életünk legelején, gyerekként, legtöbbször nem is tudatosan, a minket körülvevő felnőttektől szedünk össze, az alapján, amennyit látunk abból, ők hogyan boldogulnak az életben, hogyan viselkednek adott helyzetekben. Ezek nyilván nem minden esetben jelentenek számunkra is járható utat, ahogy már szüleink számára sem feltétlenül jelentettek, mégis befolyásolják például, hogyan döntünk nyomás alatt, hogyan kezeljük a konfliktusokat, hogyan viszonyulunk a többi emberhez, szüleinkhez, gyermekeinkhez, párunkhoz.